Magyarországon minden furán működik. Erről sajnos azok tehetnek, akik a politikai életen keresztül a mindennapjainkat formálják. Mert tetszik, nem tetszik jelenleg kevés olyan magát hallatni képes ember van hazánkban, aki nem valamely politikai oldal befolyása alatt van. Mi, átlagemberek vagy bizonytalan szavazók, párt nélküliek pedig csak kapkodjuk a fejünket, amikor ezek az emberek egyik vagy másik oldalról beböffentenek valamit a médiába.

A mai - egyben első - blogbejegyzésem a kvótaellenes népszavazásról fog szólni.

Magyar adófizető állampolgárként roppantul zavar, ha a pénzemet elherdálják. Egy népszavazás pedig egy ilyen kérdésről számomra ilyennek tűnik. Legalább is ilyen formájában mindenképpen. Ugyanis nekem leginkább annak tűnik, hogy a kormány egy biankó csekket akar kitöltetni velünk, melyet lebegtetve az EU-nak bármikor beválthat a saját kény-kedve szerint. Az ellenzék pedig - mint középiskolában a próbaérettségin - megpróbálja felmérni a táborát, hogy két évvel a választások előtt hogy áll. Csakhogy ennek módja nekem, mint párt nélküli átlagembernek nem nagyon tetszik. Az ugyanis, hogy arra szólítja fel az Ő táborát, hogy bojkottálják a népszavazást minden, csak nem európai hozzáállás.

A népszavazás meg lesz tartva. Tetszik, nem tetszik ez tény. Az erre elkülönített pénz el lesz költve. Semmi kétségem nincs afelől, hogy ezt a népszavazást állami pénzen fogják lebonyolítani, és nem kormányoldali oligarchák fogják a pénzt összedobni rá, pusztán jófejségből. Tehát nekünk, magyaroknak az kell hogy a célunk legyen, hogy elmenjünk, és igenis aszerint, ahogy józan eszünk szerint dönteni szeretnénk, adjuk le a voksainkat. Csakhogy az a baj, hogy nem kapunk elég információt arról, hogy milyen szempontok húzódnak meg az egyik illetve a másik X mögött.

Csakhogy számomra az óriásplakátokon szereplő "tények" és az ellenzék "csak azért se menjünk el" rigmusai nem elegek ahhoz, hogy felelős döntést hozzak. Ugyanis tegyük fel, hogy éppen bizonytalan szavazóként a kormányoldal propagandáját tartom szívemhez közelinek és nem akarnám, hogy " Brüsszel egy városnyi menekültet telepítsen be" hazámba. Alapvetően szerintem sokan vagyunk úgy, hogy a menekültekben potenciális veszélyforrást látunk. Az elmúlt év történései alapján mondhatni nem alaptalanul. Rendben, szavazzunk nemmel. Mi lesz az EU-s tagságunkkal? Veszélyezteti-e ez bármiben is a teljes jogú tagságunkat, esetleg járhat ez a későbbiekben a támogatások megnyirbálásával, vagy megvonásával? Erről nem hallottunk semmit. Javaslatokat hallhattunk egyik és másik oldaltól, de kész szabályokat, szabályozást, rendeletet még nem olvastam ezzel kapcsolatban. Mert akárhogy is nézem egy javaslatból, amely a lehetséges büntetéseket helyezi kilátásba nem kellene még messzemenő következtetéseket levonni. Pláne olyan következtetéseket, melyek nyomán kiírunk egy népszavazást, melynek eredményét lehet a végén semmire sem tudjuk felhasználni csak belpolitikai villongásokra.

Nagyon úgy fest népszavazást csinált a kormány egy olyan felvetésből, melyet lehet soha senki nem fog megvalósítani. Ez pedig sok minden, csak nem bölcs dolog. Van egy Hobbes-i társadalom elmélet, mely bár a XVII. században született azért még napjainkban is érdemes foglalkozni vele. Talán nem nagy hiba, ha az akkor királyság intézményét a mai demokráciákban működő kormányzattal állítom analógiába. Márpedig az, ha egy plakátkampányt a kormány fémjelez, akkor a társadalom egyes bizonytalanabb csoportjai tudat alatt a saját moráljukat, értékrendjüket feladva ezt a véleményt fogják magukévá tenni. Éppen ezen elmélet miatt van nehéz dolga a mindenkori ellenzéknek. Hiszen ha azokat követjük, azok véleményét valljuk akik a vezetőink, bizonyos mértékben biztonságot ad, hiszen ez - még ha nem is egyezik a saját értékrendünkkel - egyben védettséget is ad nekünk.  

Miért szavazzak tehát a migrációs betelepítés mellett? Csak azért mert ez a másik út legyőzni a kormányt, ha már nem maradok otthon? Vagy emberségből? Sajnálom, nem mondom azt, hogy jó szívvel ez ügy mellé tudnék állni. Mondom ezt annak ellenére, hogy tavaly nagyon sokat segítettem a menekülteknek. Párommal vittünk nekik segélyszállítmányt saját teherautónkkal még Tovarnik-ba is. Embereket láttam aki bajban vannak. Segítettem volna nekik. Aztán, mikor kiderült hogy lehet a Keleti pályaudvar aluljáróban találkoztam azzal, aki később Párizsban brutális mészárlást tartott elgondolkodtam. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire magunkra vagyunk hagyva. Mennyire kihátrál mögülünk az állam, az EU, és az egész világpolitika, és hagy minket teljesen magunkra. Hiszen senki azok közül, akik menekülteknek segített nem tudta volna kiszűrni a terroristákat a menekültek közül. Erre nekünk átlagembereknek soha nem volt módunk. Viszont azoknak a szervezeteknek, akiknek feladata lett volna ezeket az embereket megszűrni valahol Görögországban, se híre se hamva nem volt. Úgy ahogy volt a menekülteket engedték országokon át mindenféle kontroll és mindenféle szelekció nélkül.

Most mi a helyzet? Azokat az embereket, akiket az EU rá akar kényszeríteni a tagországokra ki szűri meg? Ki vállalja a felelősséget értük, hogy ezek az emberek tényleg menekültek és nem az Iszlám Állam katonái? Milyen jogai és lehetőségei vannak a befogadó államnak a későbbiekben? Van lehetőségünk arra, hogy ezeket a menekülteket kitoloncoljuk, ha bizonyítottan megszegik az adott ország törvényeit, vagy társadalmi együttélési szabályait? Mi lesz ezekkel az emberekkel, ha vége lesz a szíriai háborúnak?

Egy csomó kérdés, amelyre senki nem tud megnyugtató, kielégítő választ adni. De alig egy hónap múlva nekünk erről kellene döntenünk. Hogy is van ez? Most akkor tulajdonképpen akkor vagyok felelősség teljes, ha nem megyek el szavazni? Vagy elmegyek de érvénytelenül voksolok? Kedves ellenzék! Az átlagemberkéknek nincs idejük arra, hogy a sorok között megbújt igazságokat keressék. Nincs idejük arra, hogy ismeretlen EU-s intézmények munkásságát keresgéljék. Ha tényleg konstruktív ellenzék akarnak lenni, akkor egy hónapjuk van rá, hogy értelmes írásokat tegyenek közzé, értelmes embereket ültessenek a TV-be vitázni, és értelemes ellenkampányt folytassanak.

Persze hátra is dőlhetnek várva, hogy a vezető politikusai személyes sármja hasson, és mindenki úgy döntsön, ahogy Önök szeretnék. Csak nehogy megint meglepődjenek...